Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A járművek nagy újítása az acél helyett a kompozit váz volt, azonban úgy tűnik, ezzel máris problémák vannak.
Az Omnibusz blog hívta fel a figyelmet Facebookján arra, hogy repedezik a váza a tavaly áprilisban Budapesten forgalomba állított Modulo C68e típusú buszoknak.
A magyar Evopro-csoport által kifejlesztett járművek két nagy innovációja az elektromos hajtás és a kompozit váz volt. Úgy tűnik, utóbbival azonban komoly problémák akadtak most.
A buszokkal foglalkozó szakmai oldal szerint a repedések a futóművek bekötési pontjainál jelentek meg a Modulókon. A BKV húsz ilyen buszt üzemeltet a budai vonalakon, ezek közül szinte mindegyiken észlelhető volt a probléma, írják. Emiatt a buszok közül kettő már hosszú idő óta nem is állhat forgalomba. A blog szerint a járművek javítását és a bekötési pontok megerősítését megkezdték, ám azzal szemben szkeptikusak, hogy a probléma hosszú távon orvosolható-e egyáltalán.
Ugyanezekből az elektromos buszokból vásárolna Pécs is.
A Mészáros Csabáék tulajdonába tartozó Evopro-csoport által fejlesztett buszokkal nem ez az első probléma. Emlékezetes, korábban az egyik járműnek kiesett a kereke, illetve a buszok tavaly télen is sorra adták meg magukat a párás, hideg idő miatt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.