Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára - jelentette ki Varga Mihály Teheránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után.
A nemzetgazdasági miniszter húszfős üzleti delegáció élen szombaton érkezett kétnapos látogatásra Iránba, útjára több állami intézmény vezetője is elkísérte - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.
Varga Mihály szerint az elmúlt időszakban dinamikusan erősödtek a magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, a külkereskedelmi forgalom tavaly 140 százalékkal bővült, mintegy 80 millió dollárt tett ki.
A mostani látogatás célja szorosabbra fűzni a 80 milliós piaccal bíró közel-keleti országgal meglévő kapcsolatokat.
Ehhez a törekvéshez illeszkedik a Teheránban aláírt egészségipari együttműködési megállapodás, amelynek révén üzleti lehetőségek nyílhatnak egyebek mellett a gyógyszeripar, az orvostechnikai berendezések, a kozmetikai ipar, a biotechnológia, valamint a gyógynövényipar területén működő magyar cégek előtt.
A szándéknyilatkozat kiterjed az oktatási intézmények, kutatóközpontok közötti közvetlen együttműködésre is, és elősegíti a hallgatók, oktatók kölcsönös látogatásait és tapasztalatcseréjét - idézték Varga Mihályt.
Februárban első alkalommal ülésezett a Magyar-Iráni Gazdasági Vegyes Bizottság, amelyen szándéknyilatkozat született a kis- és középvállalkozások és az ipari parkok együttműködésének fejlesztésére, illetve a turisztikai együttműködés szorosabbá tételére.
A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben várhatóan tovább erősödnek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, mindezt pedig alátámasztja, hogy az autóbuszgyártás, az orvostechnika, az olajipar és az energetikai berendezések területén, de a mezőgazdasági termékek piacán is folyamatosan bővül a kétirányú áruforgalom - közölte a miniszter.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.