Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Munkabeszüntetést helyezett kilátásba kedden a Ryanair németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet.
Az érdekképviselet az utazókra tekintettel karácsonykor nem tart munkabeszüntetést, így december 23. délután és december 26. éjfél között biztosan dolgoznak majd a Ryanair-járatok német pilótái, de ezt az időszakot kivéve bármikor sztrájkba léphetnek.
A Vereinigung Cockpit (VC) a nyomásgyakorlással azt akarja elérni, hogy a Ryanair vezetése kezdjen tárgyalást a piaci viszonyoknak megfelelő munkakörülményekről és fizetésről.
Közleményük szerint az olaszországi és a portugáliai pilóták szövetsége is sztrájkot helyezett kilátásba a következő napokra, az írországi Ryanair-pilóták pedig hétfőn szintén úgy döntöttek, hogy a bérharc eszközével – sztrájkkal, munkalassítással vagy a járatok közlekedését akadályozó más tiltakozó megmozdulással – küzdenek érdekeik érvényesítéséért.
A VC szerint "a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál". A szakszervezet ad még egy utolsó lehetőséget a sztrájk megelőzésére, ehhez a cég vezetésének késlekedés nélkül ki kell nyilvánítania, hogy hajlandó tárgyalni a pilóták helyzetének javításáról – áll a közleményben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.