Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ukrajna fapados légitársaságot alapított SkyUP néven, amelynek járatai belföldre és külföldre is közlekednek majd – jelentette be Volodimir Omeljan infrastrukturális miniszter. Az első járatok a tervek szerint jövő áprilisban indulnak.
Az új légitársaság charterjáratokat indít Kijevből, Harkivból, Lembergből (Lviv) és Odesszából 16 városba, elsősorban az ukrán állampolgárok által leginkább kedvelt üdülőhelyekre.
A járatok a törökországi Antalyába, Bodrumba és Dalamanba, a spanyolországi Barcelonába, Santa Cruz de Tenerifébe, Alicantéba és Palma de Mallorcába és az egyiptomi Sarm es-Sejkbe és El-Gurdakába közlekednek majd.
De repülne a cég az olaszországi Riminibe, a montenegrói Tivatba, a bulgáriai Burgaszba és Várnába, a ciprusi Lárnakába, az Egyesült Arab Emírségekben lévő Dubajba, valamint Albánia fővárosába, Tiranába is.
Május végétől állandó belföldi járatokat indítanak Kijev–Odessza, Harkiv–Odessza és Lviv–Odessza között.
Jevhen Hajnackij, az új légitársaság vezérigazgatója közölte, hogy a Kijev–Odessza közötti járatra, egy irányba szóló jegyek már 499 hrivnya, azaz kevesebb mint 4900 forintos áron is kaphatók lesznek. Közölte, hogy a tervek szerint jövő márciusban kezdik árusítani az első repülőjegyeket.
Ukrajna legnagyobb külföldi és belföldi utasszállító légitársasága, az Aerosvit 2013 elején hivatalosan csődöt jelentetett, és az 1994 óta működő társaság megszűnt.
Azóta a MAU (Ukrán Nemzetközi Légitársaság) az egyetlen utasszállító légi közlekedési vállalata az országnak. A cég 1992 óta működik, belföldi járatai mellett a világ 38 országába szállít utasokat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.