A batidai vadászkastély nem Lázáréké, csak a körülötte levő földek

Már fogad vendégeket az a vadászkastély, amelyet a helyi pletykák Lázár Jánoshoz kötnek. Most a Magyar Narancs újságírója azt is kiderítette, hogy nem csak az a kastéllyal szomszédos erdő Lázáré, amit a miniszter korábban elismert, hanem több környező terület a családé. A Nagyréti Vendégháznak elnevezett kastély már üzemel, de nem hirdeti magát, exkluzív vendégeket fogad 1000 euróért.

  • hvg.hu hvg.hu
A batidai vadászkastély nem Lázáréké, csak a körülötte levő földek

Az már tavaly augusztusban kiderült, hogy az a vadásztársaság, amelyben Lázár János is földtulajdonosként tag, Csongrád megyében a legnagyobb területen gazdálkodhat, miközben a legtöbb egyesület területe csökkent, az övéké duplájára nőtt. Ez a vadásztársaság már korábban, 2015 februárjában eladta a vadászházát Lázár „munkatársának”, Kulik Jenőnek.

Nem Lázáré a kastély....

Majd az idén tavasszal tűnt fel a helyieknek, hogy óriás darukkal építkeznek a vadászkastély körül, amiről azt is gondolták, hogy Hódmezővásárhely „üdvöskéje”, Lázár János húzza fel az épületet, hogy vadászszenvedélyének hódolhasson ott. A helyi lap, a Délmagyarország újságírója ekkor derítette ki, majd az Átlátszó eredt utána, hogy maga a kastély nem a miniszteré, hanem egy helyi ügyvédé, Kulik Jenőé.

....csak szomszéd

Lázár ekkor annyit reagált a szóbeszédre, hogy semmi köze a vadászkastélyhoz, az építkezésről is csak azért értesült, mert a szomszédos terület erdeje az ő tulajdonában van.

A Magyar Narancs újságírója kérte ki a földhivataltól a szomszédos területek tulajdoni lapját, ebből az derült ki, hogy nem csupán a miniszter által bevallott erdő az övé, hanem lényegében az összes, a vadászkastélyt körülvevő terület Lázár családtagjainak nevén van.

Luxusvendégház csak exkluzív körnek

Azt még szeptemberben a Délmagyarország írta meg, hogy a vendégház elkészült, de nem a nagy nyilvánosság előtt nyitotta meg a kapukat, hanem ahogy azt a tulajdonos Kulik Jenő írta a helyi lap újságírójának, prémium vendégeknek szánják a vendéglátást, ezer euróért bérelhető a vadászkastély.

A Magyar Narancs cikkéből az is kiderül, hogy a helyiek szerint a tulajdonos ügyvédnek szemmel láthatóan nincs annyi pénze, hogy a felújításhoz szükséges százmilliókat kifizethette volna könnyedén.

A bizalmi kör

Ez persze lehetne csak a látszat. Arról már a Délmagyarország számolt be még szeptember elején, hogy a szóban forgó ügyvéd, Kulik Jenő két hódmezővásárhelyi önkormányzati cég vezetőségében is dolgozik, emellett tanácsokkal látja el a Miniszterelnökséget és néhány környező önkormányzat is megbízta az ügyvédet szakértői munkák elvégzésével.

Kulik Jenő nem ismeretlen a hódmezővásárhelyiek számára, ő is „öreg motorosnak” számít a városban, Lázárhoz hasonlóan a 90-es években gyakornokként dolgozott az akkori polgármester, Rapcsák András környezetében.

A vadászkastély megépítésére az idén áprilisban külön céget is alapítottak Kulikék, a Grosswiese Zrt. (magyarul Nagyrét) vállalkozást. Ebben sem tulajdonos a miniszter, a zrt. tagja viszont Kulik mellett az a vállalkozó, aki az elmúlt évtizedekben felvásárolta gyakorlatilag az összes jelentősebb vásárhelyi vendéglátót, többek között a legpatinásabbnak számító Fekete Sast is üzemelteti. A férfi, aki a vadászkastély eladását bonyolította, vadásztársaság elnökségi tagja volt, egyben Kulik munkatársaként is dolgozik az önkormányzati cégekben. A harmadik tulajdonosa a cégnek egy helyi, több száz hektáron gazdálkodó férfi.

A titokzatos kastély és a vadásztársaságok

A helyieket legfőképpen azért izgatja a vadászkastély, mert jószerivel semmit nem tudnak róla. Korábban, amíg az előző vadásztársaság kezelésében volt a vadászház, szabad bejárása volt mindenkinek. Amióta eladták, földig rombolták, és helyén felépült a vadászkastély, azóta jószerivel még a kapu előtt sem lehet megállni, azt éberen őrzik. A területet fával ültették körbe, hamarosan már a tornyokat sem lehet majd látni, legfeljebb a kopáncsi körhíd tetejére épített kilátóról.

Az újonnan alakult Návay vadásztársaságról, amely a legnagyobb csongrádi területet hasította ki magának, sem tudnak semmit. Míg más társaságokról lehet tudni, hogy hol van az irodájuk, mikor van ügyfélszolgálat, erről még azt sem tudják a helyiek, hogy hol a központja. Így nem is csoda, ha a luxuskastélyról nem tudnak semmit.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.