Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Bors információi szerint egy ötgyermekes férfi az áramütés után leesett a tetőről, és fejjel a betonnak csapódott. Már nem tudták megmenteni az életét.
Egy családi ház tetejének betonozása közben ért áramütés két építőmunkást kedd délután Budapesten, a XVII. kerületi Pásztortűz utcában – tudta meg a Bors. Egyikük kórházba került, az építésvezető viszont a lap információi szerint a tetőről fejjel a betonnak csapódott és szörnyethalt.
A szerencsétlenül járt munkások egyik kollégája neve vállalása nélkül azt mondta a Borsnak: a betonkeverő gémje túl közel került a magasban levő vezetékhez. Mindketten a cső felső végén álltak, az épület tetején, onnan irányították a beton folyását, amikor súlyos áramütés érte őket.
Az egyik szomszéd szerint az építésvezető egy ötgyermekes családapa volt, a környéken sok házat építettek a munkatársaival.
Úgy tudni: a rendőrség megállapította, hogy a betonkeverő gémje nem ért ugyan hozzá a magasfeszültséghez, de a végzetes baleset így is bekövetkezett.
A lap kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól azt közölték: a balesetet büntetőeljárás keretében vizsgálják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.