Őrült vállalkozás: Nagylelkűek konyhája

Három szíriai menekült asszony főztje annyira lenyűgözte a kanadaiakat, hogy a végén a Kickstarter segítségével tudták beindítani vállalkozásukat.

  • HVG HVG
Őrült vállalkozás: Nagylelkűek konyhája

Amikor a kanadai Hamiltonban önkénteskedő Brittani Farrington azt szervezte, hogy a város közössége néhány menekültcsaládot vendégül lásson, három szíriai asszony egyszerűen kivette a kezéből a főzőkanalat. Persze nem erőszakkal, csak ragaszkodtak ahhoz, hogy ők maguk főzzék a vacsorát. Így végül az önkéntesek megvették a szükséges alapanyagokat, Rawa'a Aloliwi, Dalal Al Zoubi és Manahel Al Shareef pedig szír különlegességeket készítettek a kanadai városban új otthonra lelt családoknak.

A 30 éves Rawa'a agrármérnökként diplomázott, nem sokkal az előtt, hogy gyermekeivel el kellett hagynia eredeti hazáját, Manahel háztartásbeli, a 45 éves Dalal pedig tanár volt. Ahogy ők hárman, Farrington is új volt Hamiltonban a találkozásukkor: a doktoriját író férjét kísérte el oda. Meglepődve vette tudomásul, hogy a félmilliós lakosú kikötővárosban egész hivatali osztály foglalkozik a menekültekkel, és egyetlen év alatt több mint ezer embert fogadtak be. „A szír családok mindig teával és sütivel kínáltak, ha meglátogattam őket, pedig ők maguk is nélkülöztek” – meséli.

A három asszony egyáltalán nem tudott angolul, de azt jól megérezték, hogy pitájukkal és speciális joghurtos mutabaljukkal hamar megszerettethetik magukat a helyiekkel. Farrington teljesen odáig volt a főztjüktől, így a Google-fordítót hívta segítségül, hogy jobban megismerje a nőket, akikről hamar kiderült: szívesen főznének akár az egész városnak is. A vállalkozás elindításában egy cateringspecialista és egyben szociális munkás, Kim Kralt segített Farringtonnak és a szíriai asszonyoknak: megszerezték a szükséges képesítéseket, és összeállították az étlapot. Kralt eleinte kétségbeesetten rohangált fel-alá a konyhában, de hiába próbálta követni a szír nőket, ők minden ételt fejből készítettek el, és az alapanyagokat kimérés nélkül keverték össze. Nagy nehezen meggyőzte őket, hogy írják le, hány pohár joghurtot tesznek például a gránátalmával és dióval készülő padlizsánkrémbe.

Amanda Stancati

Villámgyorsan összerakott partiszerviz-vállalkozásukhoz tavaly júliusban a Kickstarteren szereztek alaptőkét: harminc nap alatt 17 ezer dollárt sikerült összegyűjteniük, ami elég volt ahhoz, hogy a szükséges minimális infrastruktúrát megteremtsék. Mint később mondták, sosem gondolták volna, hogy ők fognak dolgozni, mi több, saját vállalkozást indítanak Kanadában, miközben büszke férjeik angolórára járnak, hogy aztán könnyebben találjanak új hazájukban munkát. A céget Karam Kitchennek nevezték el – a karam szó szír nyelven nagylelkűt jelent.

Az étlapra végül részben olyan nemzetközileg ismert arab ételek kerültek, mint például a humusz vagy a bulguros petrezselymes taboulé, másrészt olyanok is, amelyek kevésbé elterjedtek, így többek között a különlegesen fűszerezett hússal töltött cukkini és padlizsán. Húsz főnél nagyobb létszám esetén ingyenes a „kézbesítés”, az alatt felszámolnak néhány dolláros kiszállítási díjat. A standard menü fejenként 15 dollárba kerül, de a la carte ételkínálat is van, s majdnem mindenből vegetáriánus verziót is tudnak készíteni.

A Karam Kitchen a tavaly nyári start óta folyamatosan bővül, s nem titkoltan az a vállalkozás célja – amellett persze, hogy ízletes ebéddel kápráztassa el a tőle rendelő cégeket, közösségeket –, hogy „esélyt teremtsen a Hamiltonba érkező szíriaiaknak az új élet megkezdéséhez”. A konyha mára kinőtte a helyiséget, amelyben eddig főztek a szakácsok, így éppen nagyobbat keresnek, ahol úgynevezett pop up ebédeket is rendezhetnek, hogy minél több egyéni vendég is megkóstolhassa a szírek főztjét. Most újra a Kickstarteren gyűjtenek, ezúttal kisebb puttonyos autóra, amiben kiszállíthatják a készítményeiket.