Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megállíthatatlanul terjeszkedik a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos budapesti központú rádiója, a hálózat újabb frekvenciával gazdagodik.
Nemsokára Szolnokon is megszólalhat a Rádió 1, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a héten úgy döntött ugyanis, hogy a helyi 90,4 MHz-es frekvenciára egyedüliként pályázó LB Rádió Kft. kapja meg a hullámsávot. A társaság 90,4 Rádió 1 névvel tervezi elindítani az adását – közölte a hatóság.
Ahogy számtalan vidéki városban, Szolnokon is hálózatba kapcsolódik az új rádió, és elég lesz helyben négyórás műsort készíteni.
A 2017-ben alapított LB Rádió Kft. két tulajdonosa a Céginfo.hu adatai szerint Litter Zsuzsanna és Bíró Balázs, akik sajtóinformációk szerint Vajnának dolgozó ügyvédek.
A Médiatanács múlt héten hozzájárult ahhoz, hogy az LB Rádió Kft. 2018. január 2-a helyett február 1-jén kezdje meg médiaszolgáltatását a hajdúnánási, a hajdúböszörményi és a hajdúszoboszlói frekvenciákon, amelyeket tavaly nyertek el. Ezek is a Rádió 1 hálózatához tartoznak majd.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.