Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A magyar leányvállalatot is bevonhatják abba a tranzakcióba, amelynek során a Telenor kilép a régió piacairól.
A hírt, amely szerint Bulgáriából, Szerbiából és Montenegróból is kivonulhat a Telenor, a Mergermarket nevű akvizíciós információszolgáltató cég tudta meg bennfenntesektől, s egy bolgár hírügynökség, a Novonite tette közzé. Ebben a cikkben Magyarországot is megemlítik – szúrta ki a Portfolio.hu.
A Mergermarket úgy tudja, hogy a Telenor egy amerikai befektetési alappal tárgyal bolgár, szerbiai és montenegrói érdekeltségének eladásáról, 2 milliárd euróért. A három említett országban nem számít túl nagy halnak a Telenor, 2017 első kilenc hónapjában a csoport bevételeinek csupán 6 százalékát adták. A Telenor norvég központja nem kommentálta a "piaci pletykát".
A Novonite szerint a tranzakcióban a magyar Telenor is benne lehet. A feltételezésnek az ad alapot, hogy Szerbiával, Bulgáriával és Montenegróval együtt Magyarország is a cég közép-európai klaszterébe tartozik, amelynek vezetője az az Alexandra Reich, aki 2016 októberétől a Telenor Magyarország vezérigazgatója. A négy ország Telenorai együttes már nagyobb erőt képviselnek.
A Portfolio szerint az is a távozásról szóló találgatást erősíti, hogy a magyar leányvállalat az elmúlt években igyekezett minél több pénzt utalni az anyacégnek, hat év alatt 331 milliárd forint osztalékot fizetett, és alig tud növekedni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.