Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Hiába gondolják sokan azt, hogy minden béren kívüli juttatásnak számít, amit a dolgozó a fizetésén felül kap, hivatalosan ez nem így van. Ez pedig sokat számít az adózásnál.
Gyakran neveznek béren kívüli juttatásnak minden olyan járandóságot, amelyet a dolgozó a munkadíján kívül kap a munkahelyéről, pedig hivatalosan ez egy szűkebb tartalmú fogalom. Ennek a részleteiről írt az Adózóna.
A béren kívüli juttatásegy kiemelt, kedvezményezett külön kategória: csak azok a juttatások tartoznak ide, amelyek értékének 1,18-szorosa után a 15 százalék szja mellett az általánosnál alacsonyabb, 14 százalék egészségügyi hozzájárulás terheli a juttatót.
Ilyennek számít a munkavállalók, a társas vállalkozásban személyes közreműködő tagok számára juttatott évi 100 ezer forint pénzjuttatás, valamint a Szép-kártya-támogatás, amely együttvéve legfeljebb évi 450 ezer forint. De béren kívüli juttatásnak minősül a szakszervezet által meghatározott mértékig nyújtott üdülési szolgáltatás is. Megbízási vagy más szerződéses jogviszonyban béren kívüli juttatás nem adható. A teljesítménytől függően jutalomként adott pénz nem lehet béren kívüli juttatás. További részleteket az Adózónán olvashatnak.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.