Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A 84 évesen kocsmát és könyvtárat üzemeltető nő magának osztja az italmérési engedélyt, és adót is kivet.
Egy földút melletti elhagyatott templom, üres magtár, düledező házak, mindez valahol Nebraska állam szélén – ebben a városban él teljesen egyedül a 84 éves Elsie Eiler. A BBC képriportot közölt a nőről, akinek férje 2004-ben hunyt el, ekkor hagyta Elsie-re a kocsmát, a kis könyvtárát, és tulajdonképpen az egész várost, merthogy jó ideje már csak ők ketten éltek itt. Monowi jelenleg az egyetlen beépített hely az Amerikai Egyesült Államokban, melynek csak egy lakója van.
Az 1930-as években Monowi-ban még 150 lakos élt; a vasútvonal mellett fekvő településen üzletek, boltok, iskola és még börtön is üzemelt. Eiler a magtárban dolgozott, és benzint szállított a kutakra, majd 1971-ben férjével átvették édesapja kocsmáját.
Addigra azonban jelentős változások zajlottak le a vidéki Amerikában, és a Monowi-jellegű közösségek feloszlóban voltak. Az utolsó temetés, melyet a templomban tartottak, épp Elsie apjáé volt, 1960-ban. Hamarosan bezárt a posta, az üzletek, végül 1974-ben az iskola is.
A kocsma ügyfelei, akiket Elsie gyakorlatilag egész életében ismert, 20-30 mérföldes körzetből járnak hozzá, de van olyan ismerőse, aki 200 mérföldet is utazik, hogy megnézze néha, jól van-e a nő. A kocsmában egyébként a könyvtár kulcsát is el lehet kérni; Elsie férje könyveit halmozta fel ott, Goethe-től az 1950-es évektől gyűjtött folyóiratokig sok minden fellelhető.
Elsie ugyanakor nemcsak lakó, kocsmáros és könyvtáros, hanem ő a polgármester is. A törvényeknek megfelelően minden évben kitűzi a kocsma falára a polgármesteri választás hirdetését, aztán magára szavaz. Évente egyszer össze kell állítani a település útgondozási tervét is, hogy megkapja rá az állami támogatást, és befizeti az 500 dolláros adót is, hogy működjön a közvilágítást adó három lámpaoszlop, illetve legyen folyóvíz.
Szintén évente kell megújítani a kocsma italmérési engedélyét: az erre vonatkozó, kocsmárosként az államnak küldött kérelmét neki mint polgármesternek küldik vissza. „Megkapom mint a polgármester titkárnője, aláírom mint polgármester, és odaadom magamnak, a kocsmatulajdonosnak.”
A világ minden tájáról érkező érdeklődők már négy vaskos vendégkönyvet töltöttek meg beírásaikkal.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.