Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Négymilliárd forint értékben üzletelt a telefonokkal a bűnszervezet.
A gyanú szerint egy 25 éves és egy 51 éves szegedi férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely Németországból és Ausztriából nettó értéken vásárolt márkás telefonkészüléket - írta a napi.hu.
A futárszolgálatokkal hozatott készülékeket egy be nem jelentett budapesti telephelyen szortírozták, majd áruházak parkolóiban, valamint egy épületgépészeti és két biztonságtechnikai cégnél pakolták át a vevők autóinak csomagtartójába. Elsősroban lengyel és szlovák cégeknek értékesítettek. Egy-egy alkalommal 50-60 millió forint értékű szállítmányt is elosztottak.
Annak érdekében, hogy az üzlet után Magyarországon jelentős áfát tudjanak visszaigényelni, egy belföldi számlázási láncolatot építettek ki, mellyel kb. egymilliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.
A pénzügyi nyomozók több mint ötven helyszínen, az ország különböző pontjain foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait. A keletkezett kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket, készpénzt és egy frissen befutott telefonszállítmányt is lefoglalták, így a kár akár meg is térülhet.
A bűnszervezet két irányítóját és kilenc társukat őrizetbe vették, és bűnszervezetben elkövetett, költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.