Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Rövid időn belül megszülethet a megállapodás a taxik áremeléséről az Országos Taxisszövetség és a főváros között – írta a Magyar Nemzet. A tervek szerint 10-15 százalékkal magasabb díjakat alkalmaznának.
Metál Zoltántól, a taxisszövetség elnöke azt mondta a lapnak, "a főváros sem tud, és ahogy látom a tárgyalásokon, nem is akar vitatkozni velünk", ezért is kell emelniük az árakon, ami Metál elmondása szerint a megnövekedett költségek és biztosítási díjak is indokolnak.
A taxielnök megismételte, 10-15 százalékos emeléssel számolnak, ami szerinte egy átlagos fuvar esetében 3-400 forinttal jelentene többet. "Ez nem az az összeg, ami miatt az emberek a jövőben meggondolják, hogy beüljenek-e a taxiba. A vállalkozásoknak viszont nagyon fontos. Ha nem akarják tönkretenni a sofőröket, akkor a korrekciót végre kell hajtani" – jelentette ki Metál.
A Magyar Nemzet azt írta, az új árak leghamarabb csak tavasszal, április 1-jétől léphetnek életbe.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.