Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Minden tej magyar lesz a láncnál.
Megvásárolta az Aldi Magyarország az Alföldi Tej Kft. Kokárdás márkáját. Bernhard Haider, az Aldi Magyarország ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban pénteken, az Alföldi székesfehérvári központjában elmondta: 2015-ben kezdték el forgalmazni a kizárólag magyar termelőktől származó tejből készülő Kokárdás termékeket. A márkanév alatt 12 terméket kínálnak, de szeretnék tovább bővíteni a kínálatot – tette hozzá.
A márkanév megvétele után a termékcsalád nem feltétlenül kötődik majd az Alföldi Tejhez. Várhatóan olyan termékeket is forgalmazhatnak Kokárdás márkanév alatt, amelyeket nem az Alföldi, hanem más gyárt. Bernhard Haider elmondta: a jövőben az Alfölditől vásárolják majd a biotejet, így az első kiskereskedelmi áruházlánc lesznek, ahol valamennyi kiszerelésű friss és UHT-tej, továbbá minden típusú trappista sajt magyar termék lesz.
Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej ügyvezető igazgatója közölte, hogy tíz éve dolgoznak együtt az Aldival. 2003-ban 23 taggal alakították meg termelői csoportjukat, s 2004-2005-ben elindították a feldolgozást a fehérvári tejüzem megvásárlásával. Azóta tízmilliárd forintot költöttek az üzem fejlesztésére, emellett 2015-ben megvették a debreceni tejüzemet is.
Az Alföldi Tej nettó árbevétele 2017-ben meghaladta az 53 milliárd forintot, a munkavállalók létszáma pedig 630 a két gyárban. Az Aldi 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon. Jelenleg közel 3000 magyar munkavállalót foglalkoztat, és 129 áruházból álló országos hálózatot működtet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.