Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
2012 júniusában két ember halt meg, amikor egy tartály felújításakor gáz szivárgott az állványzat sátrába. A rendőrség a napokban újra nyomozni kezdett az ügyben.
Hat éve nem találják a felelősét egy két ember életét követelő tragédiának – írja a hétfői Blikk.
A Tiszai Vegyi Kombinátban fejújítást végeztek egy külső vállalkozó megbízásából. Egy 25 méteres magasságban lévő, műanyag fóliával bevont tartály tisztítását végezték egy állványzatról, amikor tisztázatlan körülmények között a sátorba nitrogén szivárgott 2012. június 14-én. A gáz pillanatokon belül megölte az ott lévő két dolgozót, egy másik férfi pedig elájult. A segítségükre siető társuk szintén eszméletét vesztette, de őt és az ájult férfit az utolsó pillanatban sikerült kimenteni.
Az eddigi gyanúsítottak ellen ejtették a vádakat, amelyeket egy szakértői véleményre alapoztak. Az ezt elkészítő szakértő egyébként azóta elhunyt.
Az eset felelősei így több mint fél évtized múltán sem lettek meg, a rendőrség viszont újra nyomozni kezdett: a napokban pedig négy másik embert gyanúsítottak meg az üggyel kapcsolatban foglalkozás körében elkövetett, több ember halálát okozó, gondatlan veszélyeztetés miatt. Ennek büntetési tétele 2-től 8 évig terjed.
A tragédia után nyilatkozott a Blikknek az egyik elhunyt férfi lánya. Azt mondta: valaki utasítást adott az édesapjának, hogy menjen be a fóliasátor alá, ahol a halálos nitrogént belélegezte. Aki ezt tette, nem ellenőrizte a munkaterületet, ráadásul valamilyen tömítés is hiányzott, ahogy azt a kollégáitól megtudta.
A lap információi szerint komoly kártérítést fizettek ki korábban a két gyászoló családnak. A nitrogén állítólag az őrlángot működtető hálózatból került be a sátorba.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.