Majdnem szabályozott pénzügyek helyett biztos pillérek
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Az Elios hódmezővásárhelyi szerződéseiben feltűnő módon váltakoznak a nagyon nagy és a nagyon kicsi számok: előbbiek azok, amelyeket a cég kap a közvilágítás megújításáért, utóbbiak pedig azok, amennyit ezért elvár a szerződő város.
Feltűnően alacsony volt például a kötbér – ezt a mostani Kormányinfón is megjegyezte az egyik kérdező, Lázár János pedig csak annyit válaszolt: ezt nem kifogásolta az OLAF.
A szerződés szerint, ha az Elios nem teljesíti az abban foglaltakat, 10 millió forintot kell megfizetnie. Ez a nettó 577 millió forintos megbízási díjhoz képest elég elenyészőnek tűnik, akárcsak egy esetleges késés idejére felszámolandó napi százezer forint. (Összehasonlításképp: a hármas metró szerelvényeinek felújítását 220 millió euróért, nagyjából 68 milliárd forintért vállalta a Metrovagonmas, ehhez képest a csak az első néhány szerelvény tavaly nyári leállásáért 2,5 milliárd forint kötbért követelt akkori hírek szerint a főváros.)
A szerződésben találtunk még egy igen apró számot: ha a szerződésben vállalt 25 százalékos energiamegtakarítást nem sikerül elérni, a különbözet 1 százalékát kell az Eliosnak fizetnie utólag, öt éven keresztül.
Nem csak a szerződésben találtunk alacsony számokat, de a kiírásban is. Annak ellenére, hogy több százmillió forintos szerződésekről van szó, a pályázó cégtől mindössze azt várja el, hogy a megelőző két évben (2008-2009) az éves nettó forgalma érje el a nettó 100 millió forintot, amiből közvilágítás korszerűsítéséből a „2 év számtani átlagát tekintve, átlagosan legalább a nettó 30 millió forintot” kellett elérnie.
Az Eliost 2009 nyarán jegyezte be a Cégbíróság, vagyis nem is indulhatott volna, volt azonban egy kitétel, miszerint „az alkalmassági feltételnek az ajánlattevőnek, illetőleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának együttesen kell megfelelnie”.
