Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A támogatást igénylő nő azt mondta, hogy azért költöztek a vendégházba, mert a sajátjuk leégett. Az ügyészség szerint ez nem volt igaz, albérletbe adták ki ugyanis a lakást.
Vendégház kialakításához nyert pályázati pénzt, ehelyett testvére otthonát újította fel a 14 millió forintos állami támogatásból egy nő Nógrád megyében. Költségvetési csalás miatt emeltek vádat ellene. Arra hivatkozott, hogy leégett az otthona ezért fordította másra a támogatást – tudósított a keddi RTL Híradó.
A csécsei házat kívülről felújították, de a kerítés nincs készen. Bent minden olyan, mint egy átlagos házban. Az ott élő 27 éves nő több mint 14 millió forint támogatást korábban a Darányi Ignác Terv keretében vendégház kialakításához a Vidékfejlesztési Hivataltól. Az épületen lévő tábla szerint a kivitelezés 2013 szeptemberében kezdődött és 2014 végéig tartott.
A ház a testvére otthona volt eredetileg. Az ügyészség szerint sosem működött ott vendégház, vendégek nem voltak, hanem a vádlott költözött be a családjával. A nő arra hivatkozott, hogy azért mentek oda, mert a saját házuk leégett. Valójában azonban albérletbe adta ki, nem volt tűz.
A pályázati feltételek szerint legalább öt évig kellett volna szálláshelyként üzemeltetni a felújított házat.
A nő apja azt mondta az RTL Híradónak: voltak náluk vendégek, például Budapestről, de beteg gyerekek is megszálltak ott.
Az ügyészség a ház nem is alkalmas vendégháznak. A vendégkönyvben pedig a vádlott meghívására érkező rokonok szerepeltek, nem valódi vendégek.
A pályázó nőnek vissza kell fizetnie a támogatást. Pere nemsokára kezdődhet a Balassagyarmati Törvényszéken, de valószínűleg nem kell börtönbe mennie, mert az ügyészség felfüggesztett büntetést indítványozott az ügyében.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.