Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A NAV inkasszót jegyeztetett be a Styl Fashion számlájára, a cégvezetés pedig nem fogadta el, hogy az önkormányzat jelzálogot jegyeztessen a cég épületeire.
Hiába döntött úgy a szombathelyi közgyűlés, hogy 50 millió forint tagi kölcsönt ad a súlyosan eladósodott Styl Fashion Ruhaipari Kft.-nek, a cég vezetése ezt nem fogadta el, inkább bejelentette: egyelőre nem tudnak bért fizetni a gyár dolgozóinak – írta meg a Napi.hu. Az önkormányzat 25 százalékos arányban tulajdonos a Stylben.
A tulajdonosok azért nem mentek bele a városvezetés ajánlatába, mert 50 milliót az év végéig kellett volna visszafizetni, ráadásul az önkormányzat ekkora értékű jelzálogot akart bejegyeztetni a cég épületeire. A kölcsönt azonnal a cég adótartozására kellett volna fordítani. Azóta a NAV 150 milliós inkasszót jegyeztetett be a gyár számlájára, tehát ez az 50 millió mindenképpen az adóhatóságnál kötött volna ki.
A portál szerint a cég március 10-én nem tudott bért fizetni a 400 dolgozójának. A Styl 2014-ben már 1,47 milliárd forintnyi állami mentőövet kapott.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.