Beperelte egy trafikos az államot, mert konkurenciát kapott

Nem tetszett egy trafikosnak, hogy nem maradhatott egyedül a faluban, és a bíróság neki adott igazat.

  • hvg.hu
Beperelte egy trafikos az államot, mert konkurenciát kapott

Egy faluban egy trafikra kötött koncessziós szerződést az állam, majd kiírt egy másik koncessziót is. Az első trafikos erre beperelte az államot és meg is nyerte a pert – írta a Napi.hu.

Egy Heves megyei faluban egyetlen trafikkoncessziót osztott ki az állam, majd arra hivatkozva, hogy időközben megnőtt a település lakóinak a száma, egy év múlva kiírt és megkötött még egy koncessziót. Az első trafikos sérelmezte a konkurencia megteremtését és beperelte az államot, 3 millió forint kártérítést követelve.

A trafiktörvény szerint ott a kétezer lakosúnál kisebb helyeken legfeljebb egy trafik működhet. Ahol a népesség száma a kétezer főt meghaladja, ott legalább egy trafik lehet, és minden kétezer fő lakos után további egy jogosult üzemeltethet trafikot. A megfogalmazás bonyolultan hangzik, de mégis fontos, az állam ugyanis arra hivatkozott a bíróság előtt, hogy amint a település létszáma meghaladja a kétezret, joga lesz egy második koncessziót kiírni. Az első trafikos azonban úgy értelmezte a törvényt, hogy ha vele már szerződést kötöttek, akkor hiába nő a népesség, csak akkor lehetne újabb dohányboltot beengedni, ha legalább négyezren laknának ott.

A bíróság a trafikosnak adott igazat. A másodfokú döntésben kiemelték: az állam nem a közhatalom szereplőjeként okozott kárt, hanem a gazdasági élet szereplőjeként. Az állam ez után felülvizsgálatot kért a Kúriától, de ott is vesztett.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.