Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A National Bureau of Economic Research (az amerikai cambridge-beli Nemzeti Gazdaságkutató Hivatal) áprilisban közzétett felméréséből kiderül, a sikeres vállalkozások alapítói hány évesen indították cégüket.
A hivatal saját, több százezres adatbázisát szűrte le a sikeres, gyors növekedést produkáló cégekre. Mível Zuckerberg 19 évesen indította a Facebookot, Bill Gates 20 évesen a Microsoftot, valamint Steve Jobs is csak 21 volt, mikor megalapította az Apple-t, azt gondolhatnánk, előnyben vannak azok a vállalkozók, akik még egyetem alatt kezdik felépíteni a vállalkozásukat. Általános vélekedés, hogy könnyebben állnak elő valamilyen eredeti ötlettel, kevésbé kötik őket az üzleti konvenciók, valamint magasabb a kockázatvállalási hajlandóságuk is – írta a Inc.com.
A felmérés szerint azonban az ideális életkor vállalkozás alapításához 42, sőt a leggyorsabban növekvő, legsikeresebb startupok alapítói még ennél is idősebben, 45 évesen indították cégüket. Egy esetben mégis a fiatal alapítók vannak előnyben, az ő cégeik ugyanis gyakrabban kapnak támogatást kockázati tőkealapoktól, viszont a legsikeresebb alapítók életkora ebben a körben is 38 év felett volt. Az már más kérdés, hogy a tőkealapok figyelmét azok a fiatal vállalkozók keltik fel elsősorban, akik férfiak, fehérek, és valamilyen elit egyetemre járnak, vagy ott végeztek, jóllehet az általuk mindössze 2 százalékban kiválasztott női startupok jóval nagyobb eséllyel lesznek sikeresek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.