A korrupcióellenes francia rendőrök szerint Guineában és Togoban egyáltalán nem volt hálátlan a helyi hatalom, amikor a francia milliárdos kért valamit cserébe a támogatásért. Mindenekelőtt megkapta a legnagyobb kikötők használati jogát – igen előnyös áron. Amikor az üzletet nyélbe ütötték megkérdezték Alpha Condé elnököt: nem túlzás ez a nagylelkűség francia barátja iránt? Ekkor hangzott el a híres válasz: Miért lenne baj az, ha segítünk valakinek, aki korábban nekünk segített?

Alpha Condé száműzetésben élt Párizsban, ahol összebarátkozott Vincent Bolloréval. Franciaország egyik leggazdagabb embere egész birodalom ura: kikötők, szállodák, sajtó – szinte minden megtalálható benne. Ennek megfelelően most Vincent Bolloré nem magányosan élvezi a rendőrség vendégszeretetét, hanem hűséges munkatársainak egy csapata is éppen kínos kérdésekre válaszolgat. A trónörökös, Yannick Bolloré egyelőre nincs közöttük. Pedig hozzá tartozik a Havas médiaügynökség, amely a francia rendőrség vizsgálatának célpontja. Csakhogy korábbi ügyről van szó, a Havas médiacsoport akkor még nem tartozott a trónörökös felügyelete alá, amikor az elnöki székbe segítették Guinea és Togo urát.

A recept pofonegyszerű volt: a Havas megtervezte a médiakampányt mindkét országban – nevetségesen alacsony áron. Majd pedig a győzelem után Vincent Bolloré kaszált, szinte mindent megkapott, amit kért Togóban és Guineaban – nevetségesen alacsony áron. Most ugyan csak a két nagy kikötő ügyét firtatja a francia rendőrség, de a párizsi Le Monde szerint volt ott más is, szállodák, értékes ingatlanok, tengerparti turista központok stb...

Guinea és Togo is koldusszegény, de sok ásványi kinccsel rendelkezik, és ott van még a turizmus, a kikötők. Mindkét állam francia gyarmat volt, így a helyi elit számára természetes, hogy elsősorban a franciákkal üzletelnek. Minthogy sok afrikai államban apáról fiúra öröklődik az elnöki hatalom, ezért a dinasztiák igyekeznek biztos kapcsolatokra szert tenni Párizsban. Vincent Bolloré részben ebből szerezte milliárdos vagyonát.

Csakhogy időközben a törvényhozás megszigorította az ellenőrzést a külföldi korrupciós ügyletek fölött. Ami régebben – a gyarmati idők örökségeként – bocsánatos bűnnek, sőt olykor kifejezetten nemzeti érdeknek számított, az ma már nem más, mint a világ egyik legősibb szokása: segítek valakinek, aki nekem segít, hogy elérjem a célomat, azután pedig ő viszonozza az apró szívességet, vagyis megadja nekem azt, ami nekem fontos. Afrikában évezredek óta így megy ez, de Párizsban egyre kevésbé, ott már azt is vizsgálják, hogy egyes afrikai vezetők francia elnököket szponzoráltak. Nicolas Sarkozy esete Kadhafival a leghíresebb, de Gabonban a Bongo család évtizedek óta pénzel politikusokat Franciaországban. De ez már egy másik történet.