Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
„Büszke vagyok a munkakörnyezetre és a fizetésekre is”, állítja az Amazon-vezér.
A világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos az Axel Springer díját ment átvenni kedden Berlinbe, de az átadó ünnepségen kifütyülték – írta a Politico. A kb. 450 tiltakozó demonstrációját a Verdi nevű német szakszervezet rendezte. A Verdi évek óta vitában a Németországban 16 ezer embert foglalkoztató Amazonnal a bérek és a munkakörülmények miatt.
„Kétféle kritikus létezik: az egyik aggódik, hogy valami nem fog jól működni, de szeretné, ha jól működne. A másik az önző kritikus… Ha valamit újszerűen csinálsz, a régi mód hívői nem fognak szeretni téged.” Bezos elmondta, hogy nagyon büszke a munkakörülményekre és a fizetésekre is. Az Amazon körülbelül 560 ezer embert foglalkoztat világszerte, tavalyi profitja csaknem 2,5 milliárd euró volt. Legnagyobb piaca az amerikai után éppen a német.
Az Economist szerint a raktári dolgozók bére 47-ről 32 ezer dollárra (évi körülbelül 8 millió forintra) csökkent. Az ott dolgozók arról panaszkodnak, hogy kb. háromszázszor kell letérdelniük egy nap, de még nagyobb teljesítményt várnának el tőlük.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.