Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A gyorsétterem-hálózat negyedéves forgalma és profitja a vártnál is nagyobb volt.
Meglepően nagy forgalomról és emelkedő profitról számolt be az első negyedév alapján a McDonald's amerikai gyorsétteremlánc.
A cég a hétfői New York-i tőzsde nyitása előtt azt közölte, hogy összehasonlítható alapon számított forgalma 2,9 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban. Globális forgalma eközben 5,5 százalékkal bővült a március végével záródott három hónapban, ami jócskán felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 3,6 százalékos növekedést.
A cég adózás utáni eredménye 1,38 milliárd dollár, részvényenként 1,72 dollár lett az egy évvel korábbi 1,21 milliárd dollár, részvényenként 1,47 dollár után. A piac által inkább figyelemmel követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,79 dollár lett, nagyobb a szakértők által becsült 1,67 dollárnál.
A McDonald's bevétele a negyedévben 9 százalékkal, 5,68 milliárd dollárról 5,14 milliárd dollárra csökkent, de így is nagyobb lett a várt 4,98 milliárd dollárnál.
A New York-i tőzsde nyitás előtti elektronikus kereskedésében a McDonald's árfolyama csaknem 4 százalékos pluszban állt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.