Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az elmúlt öt év legjobb negyedévét zárta a UPC Magyarország.
Az elmúlt öt év legjobb negyedévét zárta 2018 első három hónapjában a UPC Magyarország: az előfizetések száma 7,6 százalékkal, az árbevétel 4,4 százalékkal emelkedett, és az egész évre a piaci átlagot meghaladó növekedést várnak mindkét mutató esetében – mondta Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és a UPC Lengyelország vezérigazgatója.
A szerdán bejelentett tranzakcióról – a brit Vodafone-csoport 18,4 milliárd euróért felvásárolja a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató cég magyar, német, cseh és román leányvállalatait, így a UPC Magyarországot is – azt mondta: mindez kedvező versenyhelyzetet teremt, ennek előnyei a lakossági és üzleti ügyfeleknek egyaránt nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatások és szélesebb választási lehetőségek lesznek. A tranzakció erősíti a versenyt, és a többi szolgáltatót is a beruházásaik növelésére ösztönzi – mondta. Semmi nem változik a tranzakció versenyhatósági lezárásáig, erre 2019 második felében kerülhet sor – tette hozzá.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!