EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Rejtett budapesti gyöngyszemnek nevezi az amerikai hírtévé turisztikai oldala az egyik Duna-parti bisztrót.
A CNN felfedezte Budapest látnivalóit, legalábbis kilences toplistát tett közzé az utazási oldalán a magyar főváros szerinte kevésbé ismert helyeiről.
A Budai-hegyek, a Feneketlen-tó és a Fiumei Úti Sírkert mellett felsorolják az amerikai szakújságírók a Király Gyógyfürdőt, a Róth Miksa Emlékházat, az aquincumi romokat, a Vakok Intézetének szecessziós épületét és más Lechner Ödön-alkotásokat is. Az art nouveau épületek és a Pinball Múzeum megtekintése után azonban valószínűleg némi lazulásra is vágytak az összeállítás készítői, így egy Duna-parti bisztró is a kedvenceik közé került.
A Római-parton az olasz filmrendezőről, Felliniről, illetve egyik kultikus alkotásáról, a Róma című filmről elnevezett, egykori cirkuszoskocsiból kialakított Fellini Római Kultúrbisztró nevű vendéglátóhelyet ajánlják az olvasóik figyelmébe, hozzátéve, hogy maga a folyóparti sétaút is csábító.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.