Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szigorú helyi rendeletet szavazott meg a szegedi közgyűlés még áprilisban, július 1-től csak este tízig, hétvégenként éjfélig „zajonghatnak” a vendéglátósok. A rendelet alól kivételt jelent az önkormányzati vagy állami rendezvény, éppen emiatt dobta vissza most a rendeletet a kormányhivatal.
Már a közgyűlés ideje alatt is tiltakoztak egyetemisták és vendéglátósok az akkor még tervezett rendelet ellen. Pont a nyári fesztiválok és a turizmus nyári beindulása miatt aggódtak a vendéglátósok, az egyetemisták pedig nem akartak lábujjhegyen bulizni. Főként azon háborodtak fel, hogy a korlátozás az önkormányzati és állami rendezvényekre nem vonatkozik a rendelet szerint. Végül 27 szegedi vendéglátós tett közérdekű bejelentést, a Csongrád Megyei Kormányhivatal pedig kedden hozott határozatot, miszerint a rendelet az egyenlő bánásmód törvénybe ütközik.
Erre az önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó Csongrád Megyei Kormányhivatal felhívta a szegedi önkormányzatot arra, hogy törölje a rendeletet, vagy módosítsa úgy, hogy az ne legyen diszkriminatív. Magyarul, vagy vonatkozzon minden rendezvényre, így aztán a Szabadtéri Játékok előadásai is csak csendben mehetnének, vagy egyszerűen helyezzék az egészet hatályon kívül. Csak a Szeged Napja, a Szabadtéri Játékok és a Szegedi Ifjúsági Napok lehetnek zajosak majd – így reagált Mózes Ervin, a város jegyzője a kormányhivatal döntésére a delmagyar.hu-nak, hamarosan e szerint módosítják a rendeletet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”