Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Három nagy projektben 30 milliárd forintból fejleszti informatikai rendszerét a Magyar Államkincstár a következő három évben – mondta Mészáros József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke egy rendezvényen.
A fejlesztés a társadalombiztosítások területét, a kincstár számlavezetését, illetve a költségvetés és az államháztartás pénzügyi informatikai rendszerét érinti. A projektek eredményeként a MÁK-nál az ügyfelek nagyságrendekkel jobb szolgáltatásban részesülnek majd – hangsúlyozta Mészáros József. A három nagy projektet a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív program forrásaiból finanszírozzák.
A MÁK elnöke az MTI kérdésére elmondta, a családtámogatásokat és a nyugdíjrendszert érintő korszerűsítés pénzügyi kerete nagyjából 12 milliárd forint. Az elnök prezentációjában arra is kitért, hogy 2010 óta a kormányhivatalok megalakulásával nagy változásokon ment át a közigazgatás. Azt is hozzátette, hogy a MÁK nem tudná ellátni feladatait a kor követelményeinek megfelelően digitalizáció és informatikai fejlesztés nélkül. Ezek a családtámogatások kifizetésétől a nyugdíjkifizetéseken és a vidékfejlesztési támogatások folyósításán keresztül az önkormányzati támogatások kifizetéséig és a közszolgálati dolgozók bérének kifizetéséig terjednek – sorolta.
Antal Renáta, az államkincstár uniós projektigazgatója ismertette: a 21. század családtámogatása és nyugdíja nevű projekt keretében létrehoznak egy új nyilvántartási rendszert, amely az összes adatot tartalmazza majd a nyugdíjbiztosítási, családtámogatási, egészségbiztosítási és más szociális biztonsági ellátásokkal kapcsolatban. (Az nem derül ki az MTI beszámolójából, hogy a rendszer milyen viszonyban áll a magánnyugdíj-rendszer államosításakor megígért egyéni nyugdíjszámlákkal). A digitalizálandó dokumentumok lapjainak száma mintegy 100 millió. A családtámogatási iratok digitalizálása befejeződött, a nyugdíjiratok digitalizálása zajlik – tette hozzá.
Elmondta, az elbírálási folyamatok fejlesztését is tervezik, minek eredményeképpen rövidül és hatékonyabbá válik az ügyintézés, előtérbe kerül az elektronikus ügyintézés. A fejlesztés az állampolgárok széles körét közvetlenül érinti, kezdve az aktív korúaktól, a családokon át, egészen a nyugdíjbiztosítási vagy családtámogatási ellátásban részesülő személyekig – vélekedett a projektigazgató.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.