Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A logisztikai szektorban folytatódott az első negyedévben a tavaly év végén elindult áremelési hullám, és várhatóan az év hátralévő részében is lesznek emelések a kézbesítési díjakban.
Az elmúlt fél évben a nagyobb logisztikai cégek 5-10, a kisebbek 10 százalék feletti mértékben emelték díjaikat, de volt olyan futárszolgálat is, amely 40 százalékkal drágított. Ezt a webáruházak közötti erős árverseny miatt nem feltétlenül érezték meg a vevők, ám ennek hamarosan vége szakadhat – mondta a Népszavának Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője.
A vásárlók valószínűleg az olyan extra szolgáltatások esetében tapasztalnak majd költségnövekedést, mint például az időablakos kézbesítés (amikor előre meghatározott időkereten belül érkezik a csomag), a bankkártyás fizetés lehetősége a futárnál vagy a futár telefonszámának elérhetősége, a csomag nyomon követhetősége.
Ezekért az extra kényelmi szolgáltatásokért a vásárlóknak eddig nem kellett fizetniük, holott a logisztikai szektor az utóbbi időben rengeteg pénzt áldozott az ezeket lehetővé tevő fejlesztésekre – jegyzi meg a lap, hozzátéve: tavaly a magyar vásárlók mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, és ezek 70 százalékát külső logisztikai cég juttatta célba, ám a kézbesítési díjat a vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett kifizetniük.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.