A milliárdos még a csődbe ment brókerház, a Buda-Cash felszámolásával párhuzamosan jutott hozzá a Békés megyei Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.-hez és azzal együtt több ezer hektár földhöz, valamint a bélmegyeri vadászkastélyhoz. Most a kastély címére jegyezték be az új céget, amelynek a nevében a Fehérhát az egyik közeli tanyára utal. A milliárdos üzlettársa részben a bélmegyeri polgármester, Kovács János László, aki maga is földbirtokos, ám az év elején kis híján elvesztette a képviselő-testület bizalmát. Megválasztása előtt azt ígérte ugyanis, hogy 100 millió forintot a saját vagyonából költ a településre, ám ez nem történt meg. Kovács ugyanakkor éppen akkortájt vetette be a bélmegyeri vadászati lehetőséget a település értéktárába, hogy Mészárosék előfutárai, vagyis szekszárdi fideszesek megjelentek a cégben. Az Ökoland másik alapítótársa Csák Gyula, aki a szekszárdiak feltűnése óta a Hidasháti Zrt. igazgatósági tagja, korábban pedig a szeghalmi képviselő-testületben volt fideszes képviselő. További híreket talál a HVG hetilap Cégvilág rovatában.
Cégjáték a kastélyban: helyi földesurakkal üzletel Bélmegyeren Mészáros Lőrinc
Bélmegyeri földesurakkal alapított új vállalkozást Mészáros Lőrinc Ökoland Fehérhát Kft. néven gabonafélék termesztésére, 10 millió forintos alaptőkével.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.