„Hányszor lehet piros rózsát vagy plüssmackót küldeni valakinek Valentin-napra, mielőtt az snasszá válik?” – tette fel a kérdést John Ferraro, a Mocskos-hervadt virágok (Dirty Rotten Flowers) nevű cég alapítója. A Los Angeles-i társaság eredetileg gyönyörű, piros és sárga rózsaszálakból álló csokrokra specializálódott: amilyeneket jellemzően kibéküléskor, bocsánatkéréskor küldtek egymásnak az emberek. Csakhogy a szolgáltatás nem lett igazán népszerű. Ezt követően találta ki Ferraro és társa, Roman Sacke, a cseh származású virágboltos, hogy inkább egészen egyedi Valentin-napi küldeménnyel bővítik az ünnepi kínálatot. A hervadt csokor ötletét leginkább az ünnepek után a virágboltokban maradó, óriási tömegben kárba vesző virág inspirálta.
„Nagyon sokan viccesnek találják, hogy névtelenül hervadt rózsát küldjenek Valentin-napra, de persze kapunk érte kritikákat is bőségesen” – mondta Ferraro. Nevezték már őket ízléstelennek, betegnek, és akadtak, akik egyenesen azt követelték: árulják el, ki adta le a megrendelést futárral érkező tönkrement virágra. „Előfordul, hogy terápiaként küldenek virágot annak, aki szakított velük, így ragadva magukhoz az utolsó szó jogát” – mond példát a szolgáltatásuk iránti igényre Ferraro.
A legforgalmasabb időszak a cég életében a Valentin-nap előtti két hét, ilyenkor az üzlet 30 dolláros „I love you not” kompozíciójából küldetnek a legtöbben. A csokor lepusztult, fehér plüssmackót tartalmaz, amely „I love you” feliratú szívet tart a mancsában – körülötte letört, megbarnult piros szegfűkkel. A második legnépszerűbb ajándék a Morticia elnevezésű alkotás, amely az Addams Family – A galád család egyik főszereplőjéről kapta a nevét, és hosszú szárú rózsákból áll – csak éppen a virágok feje hiányzik. Bár Sacke és Ferraro azt állítják, inkább a humor vezette őket, amikor a céget alapították, nem volt semmiféle terápiás céljuk, most mégis sok köszönőlevelet kapnak, amelyekben azt írják a megrendelőik, hogy jót tettek velük a szolgáltatással.

Facebook / Dirty Rotten Flowers
A 65 éves Catherine Steele például jövendőbeli menyének küldött egy „szép” csokrot, miután a lány nem fogadta el a meghívását a fia születésnapi partijára. „Azóta nem beszél velem, és én pont ezt szerettem volna. Köszönöm!” – írta a Mocskos-hervadt virág alapítóinak. Ferraróék többnyire igyekeznek lebeszélni a megrendelőiket arról, hogy a csokorral együtt üdvözlőlapot is küldjenek a címzettnek, de általában sikertelenül. „Sokszor van, hogy úgy érezzük, túl bántó, amit írnak, bőven elég lenne a csokor is” – magyarázzák. Olyan is előfordult már, hogy kétszer is visszahívták az egyik ügyfelüket: biztos-e benne, hogy lapot is akar mellékelni az édesanyjának. A kuncsaft később bevallotta, hogy Ferraróék hívására majdnem meggondolta magát. „Mi csak közvetítők vagyunk, nem az a dolgunk, hogy megjavítsuk az emberi kapcsolatokat. Akkor már inkább abban vagyunk érdekeltek, hogy elrontsuk azokat.”
A Valentin-napi ajándékrengetegben azért pozitív kuriózumok is akadnak. Amerikában mind népszerűbb például a Pillow Talk nevű kütyü, amely lehetővé teszi, hogy alvás közben az éppen távol lévő kedves szívdobogását hallgassa a tulajdonosa. De vannak, akik arra esküsznek, hogy nincs szebb ajándék, mint a saját fogból készített gyűrű. A különleges ajándék ékszerek kategóriában azért az elhunyt hozzátartozók hamvaiból alkotott medál a nyerő. Ami pedig a hervadt csokor küldéséhez hasonló gonoszságokat illeti, két megszállott webdizájner fejlesztésének köszönhetően személyes woodoo-üzeneteket is lehet már küldeni ezen az egyre kommerszebbé váló ünnepnapon.