Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hiába lett nagyobb a kereset, a létszám érdemben nem nőtt a kereskedelemben.
Hiába az éves 14 százalékos béremelés, nem lett több eladó a boltokban. A blokkk.com egyenesen arról ír, hogy ha nyáron nem lennének diákmunkások, bajban lennének a kereskedők.
Azt írják, most nagyjából 144 ezren dolgoznak bolti eladóként, pénztárosként, árufeltöltőként vagy raktárosként. Egy évvel ezelőtt 140 ezren voltak. Míg korábban a havi bruttó átlagkereset 190 ezer forint körül alakult, idén áprilisban 217 ezer forint volt.
A portál szerint a lényegében megmerevedett létszám és az egy évvel korábbinál 14 százalékkal nagyobb kereset azt jelzi, hogy a boltosok éppen csak tartani tudják az eddigi létszámot, megemelni már nem. Pedig több munkáskézre lenne szükség a boltokban. Ez abból is látszik, hogy a legnagyobb üzletláncok meghirdetett álláshelyeinek száma gyakorlatilag semmit sem változott az elmúlt időszakban. A munkaerő közvetítők körében is hasonló a kép: van, ahol éppen nagyobb számban keresnek bolti dolgozókat, mint korábban.
Feltehetően a nyarat azzal ússzák meg a kereskedők nagyobb baj nélkül, hogy diákmunkásokat vesznek fel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.