Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint kb. 100 ezer embert át lehetne csoportosítani a közszolgálatból a versenyszférába. A racionalizálással az állami szféra is nyerne.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ főtitkára) a Világgazdaság szerdai számában azt nyilatkozta, hogy nemcsak a köztisztviselők, kormánytisztviselők soraiban, hanem az állami és az önkormányzati vállalatoknál is észszerűsíthető lenne a humánerőforrás-gazdálkodást. Összesen 824 ezer embert foglalkoztatnak állami forrásokból, a felesleget a szakértők a közigazgatási, védelmi és társadalombiztosítási szegmens 278 ezer munkavállalójában látják.
Dávid szerint kb. 100 ezer közfoglalkoztatott átcsoportosításával enyhíthető lenne a versenyszféra 200 ezres munkaerőhiánya. A közigazgatás racionalizálása elkerülhetetlennek tűnik; Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is arról beszélt, hogy kevesebb közszolgára van szükség.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.