Titokban tesztelték és olimpiára neveznék a víznél könnyebb vízibiciklit

Az új-zélandi találmány az első elismerést már megkapta, de egyelőre csak a dizájnért.

  • HVG HVG
Titokban tesztelték és olimpiára neveznék a víznél könnyebb vízibiciklit

Hamarosan eljöhet a vízibicikli-monstrumok alkonya, a szabadidejében rengeteget kerekező új-zélandi formatervező, Roland Alonzo ugyanis megalkotta azt az egyszemélyes változatot, amellyel akár 20 kilométeres óránkénti sebességgel is lehet száguldani a folyókon vagy tavakon. Aki már kipróbálta, azt állítja, a Manta5 nyergében az ember valóban úgy érzi, mintha kerékpáron ülve járna a vízen. 

A pedálos Manta5 igazi XXI. századi közlekedési eszköz: váza a  repülőgépekhez használt alumíniumötvözetből, a felhajtóerőt szolgáltató két szárny pedig szénszálas műanyagból készül, s az összesen kevesebb mint 20 kilogrammot nyomó járműre még egy 400 watt teljesítményű elektromos motort is felszereltek. Alacsony sebességnél a szárnyak a víz alatt vannak, ám ha a gépet felgyorsítják, a bicikli kiemelkedik a vízből, s szárnyashajóként siklik a felszínen. Az újratölthető akkumulátorok egy szuflával egy órán át képesek hajtani a Manta5-öt, s a kijelzőn folyamatosan látszik az aktuális töltöttségi szint. Az üzemidő viszont növelhető: az elektromos rásegítés szintje változtatható, csupán izomerővel viszont nem lehet hosszú ideig siklani a vízen.

A már piacon lévő hobbicélú „szárnyas vízibiciklik” és az új-zélandi prototípus közötti legnagyobb különbség az, hogy az utóbbit többször is vissza lehet hozni a felszínre, azaz újra és újra siklani lehet vele. A másik pedig az, hogy a modulokból épült bicikli személyre szabható: mindenki kiválaszthatja a neki megfelelő formájú szárnyakat, propellereket, illetve motorokat. A vetélytársaktól tartó tervezők egy ideig titokban dolgoztak: az első darabokat éjszaka, egy kisvárosi uszoda medencéjében tesztelték.

A teljesen zajtalan, tengereken is használható gép könnyebb a víznél. Az első széria, a Hydrofoiler XE-1 legfeljebb száz kilogrammos terhet képes biztonsággal szállítani. A következő sorozatok – legalábbis az ötletgazda, az ugyancsak új-zélandi Guy Howard-Willis szerint – gyorsabbak, erősebbek és nagyobb teherbírásúak lesznek. A pontos árat még titokban tartják a tervezők, Howard-Willis csak annyit árult el, hogy a Manta5 annyiba fog kerülni, mint a többi hasonló, minőségi vízi sporteszköz. Az USA-ban állítólag 6–8 ezer dolláros áron dobják majd piacra a vízibiciklit, azaz majdnem annyiért, mint egy közepes kategóriájú motorcsónakot. „Azt szeretném, ha a Manta5-ből valódi sporteszköz válna, amellyel versenyeket rendeznek. Lehet, hogy egy nap olimpiai szám lesz belőle, s akkor egészen más lesz a piac” – mesélt vágyairól Howard-Willis, aki 2010 óta dolgozik terve megvalósításán. Az első elismerést már megkapták a tervezők: 2017 végén a Manta5 nyerte el Új-Zélandon a legjobb formatervezőnek járó díjat, a Best Design Awardot.

A Manta5 csomagtartóban is szállítható – csupán két csavart kell kitekerni az összecsukásához –, s a tervezők szerint bárki képes néhány perc alatt megtanulni a használatát. Ha pedig valaki felborul, állítólag nem nehéz az újraindulás, a vízen is viszonylag könnyű visszakapaszkodni a nyeregbe.

„Állj rá a pedálokra, nyomd le a bicikli hátsó felét a víz alá, s kezdj úgy tekerni, mintha dombon felfelé mennél. 16–20 fordulat után már elég gyorsan haladhatsz ahhoz, hogy a felszínre emelkedj, és elkezdj siklani”

– ez a Manta5 kezelésének hivatalos módja. A Hydrofoilert egyelőre csak Új-Zélandon forgalmazzák, de a világ többi országában is lehet rendelni a szuperjárműből; az első szállítmányok megérkezése jövőre várható.

A cikk a HVG 2018/7. számában jelent meg.