Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Két megbízási szerződésre bukkantak Hódmezővásárhelyen az önkormányzatnál, amelyből az derült ki, hogy a februári időközi választáson fizetség fejében kampányoltak a Fidesznek magánszemélyek.
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt tett rendőrségi feljelentést Márki-Zay Péter polgármester - írja a város gyorshír szolgálata.
A gyanú szerint még az előző önkormányzati ciklus idején havi bruttó 135, illetve 250 ezer forintos megbízási szerződést kötött a város vezetése két magánszeméllyel. A megbízottak kötelezettséget vállaltak arra, hogy a megbízó önkormányzat utasításainak és érdekeinek megfelelően látják el a tevékenységüket, az ellátandó feladatok körét azonban közelebbről nem határozták meg.
A rendelkezésre álló adatok szerint a két ember feladata valójában az volt, hogy a februári időközi választáson egy nagy politikai párt aktivistájaként segítsék elő a választási győzelmet. Azaz - bár közpénzből származott a jövedelmük - a szerződéssel ellentétben nem az önkormányzat érdekében dolgoztak, hanem pártérdeknek megfelelően.
Egyikük a közelmúltban írásban úgy nyilatkozott: a feladatai közé tartozott többek között az, hogy aláírásokat gyűjtsön, leveleket kézbesítsen, választásra buzdító telefonokat kezdeményezzen, küldöttként részt vegyen a párt országos tisztújító gyűlésén. A másik személy február 25-től nem tartotta a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal, két, általa később összeállított beszámolóval kapcsolatban kételyek merültek fel - ugyanakkor ismert, hogy rendszeresen dolgozik egy pártirodán.
A polgármester mindkét személy szerződősét felmondta június 26-án. Ha a gyanú beigazolódik, a kifizetett pénzt peres úton követelheti vissza az önkormányzat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.