Megtiltaná egy német gyógyszergyártó, hogy kivégzésekhez használják a termékeit

Azt mondják, árt a hírnevüknek, ha embereket ölnek meg a gyógyszereikkel.

  • hvg.hu
Megtiltaná egy német gyógyszergyártó, hogy kivégzésekhez használják a termékeit

Nem tetszik az egyik német gyógyszergyárnak, hogy az Egyesült Államokban az általuk gyártott, gyógyításra szánt készítményeket néha halálos ítéletek végrehajtásánál használják. A Fresenius Kabi első körben ténylegesen megmentheti egy ember életét, ugyanis keresetet nyújtott be Nebraskában, ahol egy elítéltet éppen az ő termékeikkel készülnek kivégezni – írja a The New York Times.

Carey Dean Moore még 1979-ben megölt két taxisofőrt, ezért ítélték halálra. A férfi már éppen feladta a küzdelmet, amit az ítélet ellen folytatott, a német cég lobbija azonban most kapóra jöhet neki. A Fresenius Kabi a keresetben azt írja: nem a halálbüntetés kérdésében akar állást foglalni, csupán attól tart, hogy ha termékeiket továbbra is méregkoktélokba keverik, az árthat a jó hírnevüknek.

Azt is hozzáteszik, hogy a forgalmazóikkal kötött szerződésekben határozottan leszögezték, hogy termékeiket csakis orvosok és kórházak használhatják, börtönöknek azonban nem lehet azokat eladni. Ez alapján a nebraskai büntetés-végrehajtás csakis illegális úton juthatott hozzá a szerekhez.

A gyógyszergyár keresete megakadályozhatja, hogy Carey Dean Moore-t kivégezzék, az esetében használt szerek egyikének szavatossága ugyanis három héten belül, a másiké október végén lejár. Lejárt készítményt pedig még kivégzéseknél sem használhatnak. Ha a kereset miatt az ítélet végrehajtása csúszik, akkor később már elképzelhető, hogy egyáltalán nem használhatnák a nagy mennyiségben gyilkos szereket.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.