Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A megállapodás az év végéig szól.
31,2 millió forintot fizet a Fidesz médiafigyelésért, a Boros Bánk Levente által vezetett, Nézőpont Csoporthoz tartozó Médianéző Kft.-vel a Fidesz-frakció nevében Kocsis Máté szerződött még 2018. június elsején. Idén ez már a második ilyen szerződésük, január elsejétől május végéig 8,3 millió forintos megbízást kapott a kormánnyal jó viszonyt ápoló cég a frakciótól – számolt be az mfor.hu. A feladat most is ugyanaz:
A Médianézőnek nem ez az egyetlen kormányközeli médiafigyelésre szóló megbízatása: tavaly év végén az MFB-vel kötöttek 46,1 milliós keretszerződést, míg kormányzati tevékenységhez kapcsolódó média monitoring feladatokért 348 milliót kapott a cég a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól.
A Médianéző tavaly egyébként kiváló évet zárhatott. A korábbi 1,2 milliárdos árbevétel helyett 1,6-ot könyvelhetett el, amiből 302 milliós nyereség maradt a végén. Ezt az utolsó forintig kifizették osztalékként a tulajdonos, Nézőpont Csoport Zrt.-nek, amelynek Győri Tibor a tulajdonosa. Győri korábban a Miniszterelnökségen jogi ügyekkel foglalkozott és Habony Árpáddal is üzleti kapcsolatban áll – írja a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.