Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kezdeményező Ujhelyi István szocialista EP-képviselő kész nélkülük is az Európai Parlament elé vinni az ügyet.
Távolmaradásuk mutatta, miként viszonyulnak a kérdéshez, mennyire gondolják komolyan az utasbarát szolgáltatásokról szóló diskurzust – mondta a politikus az MTI-nek Brüsszelben.
"Nem az üzleti modelljüket, vagy az árképzésüket akarjuk megváltoztatni, pusztán egységes, átlátható és követhető szabályokat szorgalmazunk. Kompromisszumokat és érdemi, nyitott egyeztetést javasoltunk, amelytől ezek szerint egyelőre összehangoltan elzárkóztak" – magyarázta Ujhelyi István.
A találkozón az európai repülőterek szövetsége és több fogyasztóvédelmi szervezet, valamint négy parlamenti frakció képviselői vettek részt – tette hozzá. Egységes volt az álláspont, hogy szükség van egy általános etikai normakeretre a diszkont repülőgép-társaságok gyakran visszaélésszerű gyakorlata miatt.
Az egyeztetés vitaanyaga többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy az utasok gyakran teljesen kiszolgáltatottak a légitársaságoknak, és ezzel egyes cégek visszaélnek.
A problémák közé tartozik, hogy a légitársaságok sokszor cserben hagyják az utasaikat, nem tájékoztatják őket, és még azt az alapvető szabályt sem tartják be, hogy nem változtatnak egy megvásárolt szolgáltatás tartalmán.
Ujhelyi kijelentette: folytatják a politikai egyeztetést, az etikai normák ügyét pedig még idén az Európai Parlament plenáris ülése elé viszik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.