Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Alibaba alapítója szerint minimum két évtizedig tart majd a Kína–Amerika kereskedelmi háború, és ennek Európa is áldozatául eshet.
A kínai milliárdos arra figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi konfliktus tovább fog tartani, és nagyobb hatása lesz az életünkre, mint amire számítunk.
Ma szerint a háború tovább tart, mint Trump elnöksége, és legalább 20 évre becsüli az időtartamát. Kína a globális szintéren Délkelet-Ázsia és Afrika felé fordulva veti majd meg a lábát. Ma szerint Kína, az Egyesült Államok és Európa kereskedelmi közösségei is veszélybe kerülnek. Mindezt órákkal azután fejtegette egy konferencián, hogy Kína bejelentette: meg fogja torolni a tervezett 200 milliárd dolláros amerikai vámtarifa bevezetését.
Ma úgy gondolja, a kínai cégek fejlődése erősen kötődik az Alibaba sorsához. A kínai e-óriás részvényei 9 százalékot estek idén. Ma, aki egyaránt bejáratos Trumphoz és a kínai elnökhöz is, élete egyik céljaként pedig azt fogalmazta meg, hogy hidat képezzen a két ország között. Tavaly arra tett ígéretet Trumpnak, hogy 1 millió munkahelyet teremt Amerikában 2021-ig.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.