Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A hibáról a közlekedési társaság is tud, a járművezetőket vonná felelősségre a nyitott ajtóval való elindulásért.
Komoly biztonsági hiányosságokkal üzemelnek a 2014-ben forgalomba állt Skoda villamosok Miskolcon, írta az Indexnek egyik olvasója. Azt állítja, több alkalommal is tapasztalta, hogy nyitott ajtókkal indult el a miskolci villamos.
Szerinte a járműveknek van egy olyan berendezésük, amely a nyitott ajtókkal való elindulást megakadályozza, de ez egy ideje nem működik. Van egy olyan műszer is, mely jelzi, hogyha minden ajtó zárva van, de van, hogy ezt tévesen teszi.
Az olvasó azt is elmondja, a közlekedési cég is tud a hibáról, de megoldás helyett annak felelősségét inkább a villamosvezetőkre hárította.
Az olvasó csatolt is egy levelet, amelyet a miskolci közlekedési vállalat - MVK Zrt. - küldött a villamosvezetőknek, ebben felszólítja őket, hogy győződjenek meg róla, maguk is, hogy a villamos nem indul el nyitott ajtókkal, illetve arra is felhívja a figyelmet, hogy mindezt ellenőrizni fogják, és a járművezetőket jogilag is felelősségre vonhatják, hogyha a villamos ajtaja mégis nyitva maradt.
Egyelőre sem az MVK Zrt., sem a közlekedési hatóság nem válaszolt az Index megkeresésére.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.