Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Bár a szárnyaló olajárak nem ezt indikálnák, reneszánszukat élik a fél Földet átölelő repülőutak. Október 11-én startol a 19 órás, Szingapúr–New York-járat, melyen kevesebb ülés, jobb levegő és pénzért még wifi is lesz.
Nagyjából fél évvel azután, hogy a Qantas elindította a Perth–London közvetlen járatát, mely 17 óra alatt teszi meg az utat, a Qatar beelőzte versenytársát a világ leghosszabb repülőjárata versenyben, és 18, illetve 19 óra alatt szállítja utasait Szingapúrból Los Angelesbe, illetve New Yorkba – írta a Bloomberg.
A technológiai fejlettségnek köszönhetően a repülőgépek kevesebbet esznek, viszont több üzemanyagot tudnak magukkal vinni, így egyre hosszabb távok megtételére képesek. A Singapore Airlines ugyan régóta indítja Szingapúr–New York járatát, öt éve azonban az olajárak emelkedése miatt megszüntették. Akkor több mint 100 dollár volt egy hordó – most viszont megint 80 felett jár.
A járaton új, hosszútávfutásra tervezett Airbusokat vetnek majd be, melyek úgy spórolnak az üzemanyaggal, hogy méretükhöz képest ultrakönnyűek. A konkurens társaság, az Auckland–Doha között csaknem 18 órás utakat is bonyolító Qantas egyébként már felkérte a Boeinget és az Airbust, hogy fejlesszenek egy olyan repülőgépet, mely még hosszabb – például Sydney–London – távokat is be tud repülni.
Ahhoz, hogy az utasok kibírják a repülőutat, több változtatásra is szükség volt. Nem lesznek például turistaosztályú ülések, így 253 utas helyett csak 161-et szállítanak majd, ebből 67 ággyá alakítható ülést kap. A figyelemelterelés része lesz az első osztályú menüsor steakkel és homárral, a keringést serkentő tornagyakorlatok és az internetezési lehetőség is – utóbbiért viszont különdíjat számolnak majd fel.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.