Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A lengyel légitársaságtól korábban kirúgott alkalmazottak visszavételét követelik a sztrájkoló dolgozók.
Több pilóta és utaskísérő kilenc napja tartó sztrájkja miatt tizenhat nemzetközi járatot, köztük egy Budapestről indulót töröl pénteken a LOT – írja az MTI a lengyel légitársaság szóvivőjének közlése alapján.
A törölt járatok közül hat Varsóból, illetve más lengyelországi repülőterekről indult volna pénteken, nem száll fel például a Krakkó–Chicago-útvonalon rendszeresen közlekedő járat. Tíz járat pedig – ezen belül egy budapesti – a varsói Chopin repülőtéren landolt volna.
A többi járat menetrendszerűen közlekedik – közölte a LOT szóvivője, hozzátéve, hogy a lehető legalacsonyabb szinten próbálják tartani a törölt járatok számát. A sztrájkot a LOT alkalmazottainak egy részét tömörítő szakszervezetek indították el. A szakszervezetek hosszabb ideje kifogásolják a légitársaság jelenlegi bérkifizetési szabályzatát. Ez a pilóták esetében a fizetést a repülési óraszámtól teszi függővé. Azt sem helyeslik, hogy az új alkalmazottakat, köztük utaskísérőket, gyakran nem munkaszerződés alapján, hanem egyéni vállalkozóként foglalkoztatják.
A sztrájkolók az egyik, fegyelmi okokból néhány hónapja elbocsátott szakszervezeti vezető munkaviszonyának megújítását követelik, valamint a hétfőn elbocsátott további 67 alkalmazott visszatérését. Azt is akarják, hogy lemondjon a LOT vezérigazgatója, Rafal Milczarski.
A LOT – amely törvénytelennek tartja a tiltakozást – csütörtök este kompromisszumkötést ajánlott fel a sztrájkolóknak, ennek értelmében az elbocsátott 67 személy közül azok térhetnének vissza munkahelyükre, akik a sztrájk során nem sértették a nem sztrájkoló kollégáik jogait. A LOT ugyanis a tiltakozók részéről más alkalmazottak iránt állítólag elhangzott fenyegetései, nyomásgyakorlás miatt tett csütörtökön ügyészségi panaszt. A sztrájkolók a javasolt kompromisszumot elutasították.
Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője péntek reggel a lengyel közszolgálati hírtelevízió kérdésére "valószínű forgatókönyvnek" nevezte az elbocsátottak visszatérését. Arra a kérdésre válaszolva, Milczarski a lengyel kormányfő támogatását élvezi-e, Dworczyk dicsérte a vezérigazgatónak a LOT fejlesztésében elért eredményeit. "A társaság fejlődik, a konfliktust azonban kétségtelenül meg kell oldani" – húzta alá.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.