Mindent visz a vízügyi pályázatokon egy hajdúszoboszlói cég

Az Aqua-General Kft. Mészáros Lőrinc orra elől is vitt már el milliárdokat.

  • hvg.hu hvg.hu
Mindent visz a vízügyi pályázatokon egy hajdúszoboszlói cég

Bruttó 3 milliárd forintból bővítik és korszerűsítik a derecskei főcsatornát – ezt Nagy István agrárminiszter jelentette be a helyszínen. A pénzt a magyar állam és az Európai Unió adja. A munka jövő tavasszal kezdődik, és 2021-ben fejeződik be.

A projektet az Aqua-General Kft. nyerte, 800 méternyi új csatornaszakaszt épít, 23 kilométernyit megkotor, 5 kilométernyin pedig szilárd mederburkolatot készít.

A cég szekere jól fut mostanában: nyáron a Colas Út Zrt.-vel és a Duna Aszfalt Kft.-vel közösen nyerte a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata által, a város belterületi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kiírt 15 milliárd forintos keretösszegű tendert, és megcsípte az Országos Vízügyi Főigazgatóság 30 milliárd forintos, négy évre szóló megbízását is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Így gondozd a Trumpodat – Európa megtalálta a kezelési útmutatót az amerikai elnökhöz?

Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél, az európaiak 100 milliárd dollárt értékben vásárolnak Ukrajna számára amerikai fegyvereket, hogy az USA is részt vegyen Ukrajna biztonságának szavatolásában.