Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jön az atlétikai vb és a Maccabi Játékok; futballarénák, sportcsarnokok, uszodák nőnek ki a földből. A tempó szédítő, a közpénzek elköltésében is – olvasható az e heti HVG-ben.
A sietség nyereség – tartja a közmondás, és ehhez tartja magát a kormány is, legalábbis akkor, amikor szívének kedves beruházásokról van szó. Erre utal, hogy a népi bölcsességeket előszeretettel idéző Orbán Viktor miniszterelnöki aláírása már ott díszeleg azokon a minap kihirdetett rendeleteken, amelyekkel annyi stadion, sportközpont és multifunkciós csarnok építését pörgette fel, hogy azt még felsorolni is hosszadalmas lenne. A gyorsítást különféle közigazgatási hatósági ügyek kiemelt, sőt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánításával kívánja elérni a kormány. Ennek következtében ugyanis például bizonyos engedélyeket, szakvéleményeket nem kell beszerezni, illetve figyelembe venni, eljárási határidők rövidülnek le – egyáltalán: jelentősen egyszerűsödik a fejlesztések lebonyolítása. A vizes vébé költségvetésének elszállása intő jel lehet azok számára, akik a várható kiadások miatt aggódnak, de van itt még néhány beszédes adat.
Labdarúgással összefüggő létesítményfejlesztésekre 2014-ben még kevesebb mint 4 milliárd, 2017-ben azonban már csaknem 15 milliárd forintot fordítottak az adófizetők az éves költségvetések zárszámadása szerint. A jövőre elkészülő Puskás Ferenc Stadion az eredetileg tervezett – Orbán Viktor által sokallt – 100 helyett 190 milliárdba kerülhet. A projektek környékén rendre ismerős nevekbe botlunk: fő- vagy alvállalkozóként jelennek meg Mészáros Lőrinc, Garancsi István vagy például Paár Attila cégei. Nekik biztosan megéri. További részletek a HVG legfrissebb számában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.