Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A magyar cég Szingapúrból rendelte az árut, amit engedély nélkül tovább akart szállítani Bosznia-Hercegovinába.
A NAV munkatársai mintegy 900 kilogramm különféle potencianövelőt, vágykeltő tablettát, valamint tömegnövelő hormonokat találtak egy Szingapúrból érkező légi szállítmányban – írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A termékeket egy magyar vállalkozás importálta, több mint 20 ezer doboz fogyasztásra kész tablettát rendeltek.
A NAV megkereste a tabletták importját és forgalmazását engedélyező Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI), ahol megállapították, hogy az importőr nem rendelkezik a potencia- és tömegnövelők beszerzésére, behozatalára vonatkozó gyógyszerhatósági engedéllyel.
A cég azt állította, a szállítmányt nem Magyarországon akarta piacra dobni, hanem azt tovább akarta szállítani Bosznia-Hercegovinába. Ez azonban nem hatotta meg az ellenőröket, akik – mivel a gyógyszerek beszerzésével, behozatalával, megrendelőhöz való eljuttatásával kapcsolatos valamennyi tevékenység kizárólag csak gyógyszer-nagykereskedelmi engedély birtokában végezhető – engedély nélküli nemzetközi kereskedelmi tevékenység megalapozott gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek.
A potencia- és tömegnövelő gyógyszerek illegális nemzetközi kereskedelme akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.