Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Beth Koigi már elnyerte a nagy francia energiacég, az EDF fiatal afrikai újítóknak kiírt nagydíját. Az év elején a brit Royal Academy of Engineering Africa Prize for Engineering Innovation díjára leginkább esélyes jelöltek szűk csoportjában van. Ezért a rangos elismerésért a Szaharától délre fekvő afrikai országok fiatal újítói vetélkednek.
Az esélyesek között lévő 27 éves kenyai mérnök lány találmányának alapja valójában régóta ismert. Az a lényeg, hogy a levegő páratartalmát ivóvízzé alakítja át. A nedves pincékben és fürdőszobákban már régóta működnek páraelszívó berendezések. Beth Koigi tehát abból indul ki, hogy a levegőben, szerte a világon, hatszor több víz van, mint az összes édesvizű folyóban. Vagyis itt van egy lehetőség azoknak a szegény országoknak, ahol állandó probléma az egészséges ivóvíz hiánya.
Beth Koigi a kenyai elit tagjaként egyetemre járt, de a kollégiumban poshadt és szennyezett volt a víz. Ezen emlékek alapján alkotta meg első lepárlóberendezését, amely az 58 százalékos páratartalmú levegőből naponta 10 liter ivóvizet nyer ki, és a rendszerben van egy tisztító szűrő is. Jelenleg a Majik Water nevű cég gyártja a lepárlóberendezést. Ami az egészben igazán érdekes és innovatív, az a gazdaságosság lehet.
Beth is locally adapting technology to turn #air into drinking #water and to deliver it to people in the driest places of #Kenya. The 27-year-old founder of @majikwater has already created a #solar-powered prototype that produces 10 liters per day. @cewas @YoungWater_S #startup pic.twitter.com/j0MtxnEMj8
— Swiss Water Entrepreneurship Pact (@waterpact) 2018. szeptember 3.
A tervek és az első kísérletek szerint ugyanis egy mindössze 400 wattos napelemmel, továbbá némi technológiai tökéletesítéssel már napi 100 literre növelhető a tiszta ivóvíz mennyisége, és közben a literenkénti előállítási ár kevesebb mint egy dollárcent. Ebben rejlik a levegőből vizet rendszer újdonsága: egy régóta ismert technológiát tesz rendkívül gazdaságossá, egy olyan trópusi környezetben, ahol a tiszta víz léte vagy nem léte gyakran élet és halál kérdése. (via FranceInfo, képünk illusztráció)
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.