Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Eddig csak az önkormányzatok adhattak-vehettek egymás között hajós részvényeket, az állam most azt szeretné, ha ezentúl bárki bevásárolhatná magát a cégbe.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) képviselője alig hagyott időt a balatoni önkormányzatoknak arra, hogy a cég önkormányzati tőkejuttatási kötelezettségének elengedéséről szóló szerződéstervezetet áttanulmányozzák és véleményezzék. Siófok független polgármestere, Lengyel Róbert a Facebookon azt írta, ő délután fél 3-kor kapta meg a dokumentumot, és mindössze 4 órát kapott arra, hogy véleményezze. A városvezető szerint „ez finoman fogalmazva is komolytalan. Ilyen horderejű kérdéskörben nem lehet megalapozott véleményt, választ 1-2 óra alatt összeállítani”.
A polgármester végül ma reggelre elkészítette a város „ellenvéleményét”, amelyet továbbított is az MNV-hez. Siófok több jogi és formai kifogást is megfogalmazott az állami javaslattal szemben, és jelezte, nem ért egyet azzal, hogy nyílttá tegyék a BAHART-részvények forgalmazását.
Eddig az önkormányzatok csak egymás között adhattak-vehettek hajós részvényeket, ha viszont a jelenlegi állami akarat érvényesülne, bárki bevásárolhatná magát a cégbe. Na, még csak az kéne!
– írta a polgármester.
Lengyel Róbert bejegyzésében arra is emlékeztet, hogy hiába kérik arra a városban, képviseljen nagyon markáns álláspontot Siófok nevében a BAHART-közgyűléseken, még a ciklus elején a testületi többség „átmenetileg” megvonta tőle a város tulajdonosi jogainak gyakorlását. Így például a hajózás közgyűlésein sem ő képviseli a várost, hanem a pénzügyi bizottság fideszes elnöke. A polgármester most azt üzente, „biztosíthatok mindenkit, hogy nekem nem 'huhoghatnak' a háttérből semmilyen párt szószólói sem, ha városunk érdekéről van szó. Az észérvek persze jöhetnek bárhonnan és bármikor”.
A pénteki közlönyből derült ki, hogy a kormány ingyenesen vissza akarja venni a 22 Balaton-környéki önkormányzattól a Balatoni Hajózási Zrt. 2008-ban nekik adott, 1,4 milliárd forint értékű részvénycsomagját, egyúttal elengedi az általuk akkor vállalt, de nem teljesített és többször elhalasztott tőkejuttatási kötelezettséget.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a határozatban négy munkanapot kapott, hogy erről megállapodjon a településekkel. Ha ez január 31-éig megtörténik, az immár állami részesedés tulajdonosi jogait a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.