Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elnök-vezérigazgató korábban a részvények tíz százaléka felett rendelkezett.
A Balog Ádám közvetett befolyása alatt álló Promid Finance Zrt. vásárolt az MKB Bank munkavállalói résztulajdonosi programjából részvényeket, a tranzakció után a zrt. 2,56 százalékos tulajdont szerzett a pénzintézetben, míg a munkavállalói hányad 2,81 százalékra változott – jelentette be a bank.
Az állam 2014-ben vásárolta meg a bankot, ezt követően az MNB vezényletével szanálták, ekkor került az élére Balog Ádám. A privatizációt követően 2017-ben a vezérigazgató 10 százalékos tulajdonrészt is szerzett, amelyet 2018 júliusában eladott. Akkor azt közölték, hogy ez egy megtervezett folyamat része volt. Ennek egyébként következő fontos állomása lehet a bank tőzsdére vitele, amely ebben az évben várható.
A bankban jelenleg 35 százalékos tulajdonrésze van a Mészáros Lőrinchez köthető Metis Magántőkealapnak, a milliárdos további 13,6 százalékot birtokol a feleségével közös Rkofin Kft.-n keresztül. További 32,9 százalékos részesedése van Szíjj Lászlónak, Mészáros üzlettársának.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A baleset miatt az 50-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon.