Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hatvanötezer forintos számla miatt panaszkodott egy ügyfél, aki hivatalos felszólítást kapott egy szegedi temetőgondnokságtól, hogy fizesse be a bérleti díjat szerettei nyughelyéért, mert különben a sír „újratemethetővé válik”. Lázár János, a térség képviselője még a tavalyi választási kampány hevében ígérte meg, hogy eltörlik a díjat.
A budapesti Zelei Miklós egyik hozzátartozója nyugszik a szegedi temetőben. Ennek a sírhelynek is, mint általában, 25 év után lejárt a „bérleti szerződése”, ezért értesítették a férfit arról, hogy amennyiben hosszabbítani akar, fizessen be 65 ezer forintot. Zelei Miklós elsősorban a levél hangneme miatt sértődött meg. A férfi az értesítést a szegedi Alsóvárosi Ferences Plébánia Temetőgondnokságától kapta, ezért döntött úgy, hogy azt a helyi újság, a delmagyar.hu szerkesztőségének továbbítja.
Gyakran előfordul, hogy a lapok szerkesztőségeit azzal keresik meg az olvasók, hogy a nyughelyek után megváltást kell fizetni. Januárban például a Baranya megyei napilap közölt arról cikket, hogy matricákat ragasztanak a temetőben a sírokra, azt jelezve ezzel, hogy a sírhelyek megváltását rendezni kell. A cikkben szereplő pécsi temetőben évente 1000-1500 sírra kerül matrica. A megváltás ára a méret mellett függ attól, hogy melyik temetőben, illetve annak melyik részén helyezkedik el a sír, és még attól is, hogy mikor váltották ki a nyughelyet. Ennek megfelelően nagy a szórás a fizetendő összegekben is, egészen ötezertől százezer forintig terjednek a díjak. Mivel ezt a díjat 10-25 évente kell megfizetni, ritkán bukkanhat fel az a probléma, hogy nehézséget okoz a megfizetése.
Ennek ellenére Lázár János még a tavalyi parlamenti kampányban többször is elmondta: az első dolga lesz a választások után, hogy indítványozni fogja az újjáalakult parlamentben az ilyen jogcímen kirótt díj eltörlését. Megkerestük a képviselőt a sajtóügyeit intéző referensén keresztül, aki meg is ígérte, utánanéz annak, hogy hol feneklett meg az ügy. Amint választ kapunk, közöljük.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.