Index: Több százmilliós szerződésmódosítással kezdődhet a budapesti patkányirtás, ha még nem késő

Rendkívüli intézkedésekre lehet szükség, állítólag a tavaly óta dolgozó patkányirtó cégcsoport munkája nem volt elég.

  • hvg.hu hvg.hu
Index: Több százmilliós szerződésmódosítással kezdődhet a budapesti patkányirtás, ha még nem késő

Szerződést módosítana a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottsága, hogy minél hamarabb el lehessen kezdeni a patkányirtást – értesült az Index. A portál úgy tudja: az RNBH Konzorciumot, amely tavaly nyáron nyerte el a pályázatot a fővárosi patkányhelyzet kezelésére, rendkívüli irtásra köteleznék, de más cég bevonása sem elképzelhetetlen.

Az előterjesztés nem nyilvános, így egyelőre csak az Index információira támaszkodhatunk. Ezek szerint a javaslatban az áll, hogy a Budapest patkánymentes állapotának fenntartásával megbízott cégcsoport tavaly októberben már sürgős jelzést kapott, hogy egyre több a patkány, emiatt célzott, intenzív intézkedésre van szükség, csakhogy azóta is egyedül az alaptevékenységet végezték el.

Az Index úgy tudja, hogya főpolgármester saját hatáskörében három napon belül kifizetné az egyébként tavaly már a közgyűlés által megszavazott, ám azóta valamiért visszatartott 650 millió mintegy felét, 300 millió forintot, hogy egy több hónapos, rendkívüli intézkedés keretében „a legfertőzöttebb területeken” azonnali irtás kezdődjön.

Budapesten az 1971-es nagy patkányirtás óta a Bábolna Bio nevű cég végezte a munkákat, de a tavalyi közbeszerzésen árban alájuk ígért a végső győztes. Az Index szerint az sem kizárt, hogy a szerződést most úgy kell módosítani, hogy más patkányirtó céget fogadjanak fel.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.