Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
81 millió forintra büntették őket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárása szerint öt vállalkozás jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot – közölte a hivatal.
Közleményük szerint, amelyet az Mfor.hu idéz, vállalkozások és önkormányzatok igényelhettek vissza nem térítendő uniós támogatást energetikai fejlesztésekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében. A pályázóknak legalább három árajánlatot kellett kérniük a projektek kivitelezésére. Az Alter Energetikai Iroda Tudományos, Szolgáltató Bt., a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft., az Új Irány Energetika Kft., az LKM.HU Service Kft. és a Havrilla-Ép Építőipari Szolgáltató Kft. jogsértő módon egyeztette a pályázóknak adott árajánlatait a napelemes rendszerek kivitelezésére, illetve a kapcsolódó feladatokra kiírt pályázatok beadásakor.
A kartell bizonyítékaira a hivatal a megbírságolt vállalkozásoktól lefoglalt számítógépes adatok között talált rá, amelyek alapján megállapította, hogy valamennyi esetben az egy vállalkozáscsoportba tartozó Alter Bt. és a Megújuló Kft. készítette el versenytársai árajánlatait és a pályázatokat is úgy, hogy a saját árajánlata volt a legkedvezőbb.
A hatóság a fentiek alapján bizonyítottnak látta a jogsértést, és a törvény alapján kiszabható maximális, a vállalkozások előző évi nettó árbevétele 10 százalékának megfelelő versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a cégekre, azzal, hogy 30 százalékkal csökkentette az egyezségi eljárás keretében együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogáról lemondó Havrilla Kft. bírságát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.